KASTÉLYAJÁNLÓ - A TISZACSEGE-NAGYMAJORI VAY-KASTÉLY

Tiszacsege feltehetően Vay (III.) Ábrahám Ibrányi Annával kötött házassága révén, az 1660-as években került a Vay család tulajdonába. A Szabolcs vármegyei eredetű Vay família őse a családi legenda szerint egy Voja nevű pogány magyar vitéz volt, akit 994-ben Szent István királlyal egy napon kereszteltek meg, és ekkor a Tamás nevet kapta. Valójában a család legelső ismert tagja, (I.) Ábrahám IV. László király idején élt, 1280 körül említette írásos forrás. Zsigmond király 1418-ban Vay (II.) Ábrahámnak címereslevelet és pallosjogot adományozott.

Vay (III.) Ábrahám halála után, 1700 táján már Vay (I.) László volt Tiszacsege földesura, akit 1701-ben herceg II. Rákóczi Ferenc későbbi fejedelemmel - és Vay (I.) Ádámmal - együtt elfogtak, és egy ideig Bécsújhelyen tartottak fogságban. A földbirtokos a szabadságharc idején a kuruc csapatok egyik vezetője volt brigadérosi rangban, majd a szatmári béke aláírói között is feltűnt a neve. 1717-ben a tiszacsegei birtok felét legidősebb fia, (IV.) Ábrahám, egynegyedét idősebb lánya, gróf Teleki Lászlóné Vay Anna, fennmaradó egynegyedét pedig fiatalabb lánya, Platthy Sándorné Vay Bora örökölték. A Vayak kezdetben nem osztották fel az itteni uradalmat, közös kezelésben tartották meg.

1787-ben (IV.) Ábrahám három fia, (I.) Dániel báró, (I.) József és (I.) Miklós báró felosztották maguk között a falut, ekkor mindenki egy-egy negyedrészt kapott a birtokból, a fennmaradó negyeden pedig Platthy Imre vejei, Balogh Péter és Lónyay László osztoztak.

A négy egyenlő részre történt felosztás után nem sokkal már öt major állt a település határában, ezek közül Nagymajor felépítése báró Vay (I.) Miklós nevéhez fűződik. Vay hadmérnök, dandártábornok, cs. kir. kamarás, országgyűlési követ és folyamszabályozási királyi biztos volt, 1783-ban - bátyjával, (I.) Dániellel együtt - magyar bárói rangot kapott II. József királytól.

Nagymajor helyén az 1787-es térkép még az Ohati Tölgyerdő egy részét jelölte, épületet nem tüntetett fel. Vay (I.) Miklós csak ezután kezdte el a tiszacsegei birtokai központjául szolgáló gazdasági egység kiépítését, amely csak később kapta a Nagymajor elnevezést.

A klasszicizáló későbarokk, empire stílusú, rokokó kagylódíszítéssel ellátott kastély 1819 decemberében egy összeírás tanúsága szerint már biztosan állt, ebben azt írták róla, hogy "az egész épület új". Ugyanakkor a kastélypince szemöldökgerendáján az 1821-es évszám látható, lehetséges, hogy ekkor fejezték be teljesen az épületet. (Ez az évszám a felújítás során került elő.)

A négyzetes alaprajzú, kétemeletes, Magyarországon egyedülálló kialakítású kastélyt eredetileg feltehetően nagyobbra tervezték, ugyanis az alapozás 25x25 méteres, erre azonban végül csak 19x19 méter alapterületű felépítményt emeltek. A pince tetejének beépítetlen részén teraszt alakítottak ki. Az 1819-es összeírás tanúsága szerint a kétemeletes "condescensionalis ház" pincéjében 80 gönci hordó bort és 9000 pozsonyi mérő búzát lehetett tárolni.

A kastély pincéjével kapcsolatban a későbbi századokban számtalan legenda keletkezett, ennek elsősorban az volt az oka, hogy a pince közepén kilenc darab (háromszor hármas elosztású), azonos méretű, boltozatos fülke található, amelyeknek mindössze 60x60 centiméteres a bejárati nyílása. Ezek a fülkék aztán az itt szolgáló személyzet, a környező falvak lakói, sőt a műkedvelő történészek fantáziáját is megmozgatták, így számtalan feltételezés látott napvilágot eredeti rendeltetésükről. Az egyik változat Végh Kálmán Mátyás ároktői plébános nevéhez fűződik, aki 1904-ben egy tanulmányt is írt "Az ohati apátság" címmel, és ebben a fülkék megtekintése után azt állította, hogy a kastély a középkori ohati apátság romjaira épült, és mivel feltételezése szerint a szerzetesek bírói hatalommal is rendelkeztek, véleménye szerint az érdekes kialakítású fülkék csakis börtöncellák lehettek eredetileg. (Zoltai Lajos ásatási eredményei alapján megállapítható, hogy a középkori ohati apátság nem itt, hanem a mai Telekháza területén állt.)

A fülkék rendeltetésének másik legendája a báró Vay család Nagymajor környékén rendezett híres vadászataihoz kapcsolódik, eszerint ezekben a fülkékben tartották a vadászagarakat. A földbirtokos família az ohati erdő vadban gazdag őstölgyeseiben valóban sűrűn tartott "hét vármegyére szóló agarászatokat", de amint az - a már említett - 1819-es leltárból is kitűnik, a kilenc helyiség búza tárolására szolgált.

1819-ben a majorsági épületek közül már állt 4 béresház, 2 ökör- és szarvasmarhaistálló, 1 juhhodály, 1 csűr, 1 góré, 1 ól, 1 fáskamra, 1 szekérszín és 1 malom. A kastély mellett pár évvel korábban kiterjedt gyümölcsöst ültettek, amelynek a termését később pálinkává főzték ki az uradalmi főzdében. 1826–27-ben új tiszttartóházat is emeltek itt, a rezidencia 8 katasztrális holdas kertjébe pedig 1823-ban tízezer tő szőlőt telepítettek. Vay (I.) Miklós birtokán főként a juhtartás jövedelmezett jól, ugyanakkor a dohánytermesztésből is komoly bevétel származott, 1829-ben már 19 dohányosház állt az uradalom területén.

(I.) Miklós báró 1824-es halála után fiatalabb fia, báró Vay Lajos Borsod vármegyei főispán, Borsod vármegyei országgyűlési követ örökölte Nagymajort, aki Alsózsolca kastélyában élt állandó jelleggel. (Az idősebb fiú, Vay (II.) Miklós Borsod vármegye főispánja, koronaőr, főkancellár, és a magyar főrendiház elnöke volt pályája során.)
Vay Lajos Nagymajort már 1848 előtt haszonbérbe adta, ekkor Sipeki Balás László gazdálkodott a 6000 katasztrális holdas birtokon, és ő lakta a kastélyt is. Amikor a szabadságharc idején, 1849. július 29. és augusztus 10. között Tiszacsegén táboroztak az orosz csapatok, igen komoly károkat okoztak Nagymajorban.

Az 1860-as években a Graefl família, az 1870-es években pedig a Reviczky család bérelte Nagymajort. 1880-ban már báró Vay Lajos fia, báró Vay Béla volt az uradalom tulajdonosa, aki Borsod vármegye főispánjaként, a főrendiház alelnökeként, és a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnokaként működött. 1880-tól Klein Ignác bérelte Nagymajort, majd 1889-ben bekövetkezett halála után a bérlet lejártáig, 1891 áprilisáig örökösei irányították a birtok gazdálkodását. Vay Béla a további hasznosításra már 1890 februárjában 15 éves haszonbérleti szerződést kötött Rosinger Lajossal, Klein korábbi ispánjával. Mivel az ohati vadászatok rendkívül fontosak voltak a bárói család tagjai számára, a haszonbérleti szerződésben azt is kikötötték, hogy vadászat idején a kastély második emeletén lévő szobákat csak ők és a vendégeik használhatják.

1895-ben az uradalom területe 5071 katasztrális holdat tett ki, a birtok gépei között felsoroltak 2 lokomotívot, 1 járgányt, 2 cséplőszekrényt, és 11 vetőgépet. Vay és Rosinger a birtok haszonbérletéről 1902. júniusában egy új szerződést kötött az 1906-tól 1921-ig terjedő újabb 15 éves időszakra.

Vay Béla 1909-ben nagymajori kastélyát, a hozzátartozó uradalmi épületeket, valamint birtokának egy 2164 katasztrális holdat kitevő részét eladta bérlőjének, Rosinger Lajosnak. Rosinger 1920-ban bekövetkezett halála után fiai, Radák József és dr. Radák Henrik örökölték a birtokot. Az uradalmat ezután a mezőgazdasági akadémiát végzett Radák József irányította, akinek 1936-os halála után birtokrészét özvegye örökölte.

A Radák család állandó jelleggel Budapesten élt, a kastélyban csak nyaranta lakott, a visszaemlékezések szerint ilyenkor mindig nagy vendégjárás volt Nagymajorban. A kastélyt ekkoriban modernizálták, vízvezetéket alakítottak ki benne, és új fürdőszobákat is létesítettek. A földbirtokos família nagy gondot fordított a kastély parkjára, a visszaemlékezések szerint egy osztrák kertész gondozta a szegfűkből, rózsákból kialakított virágszőnyegeket, a szőlős- és a gyümölcsöskerteket. Kavicsos sétautak hálózták be a kastélyparkot, amelyben platán-, jegenye- és fenyőcsoportok is álltak.

A II. világháború után a Hortobágyi Állami Gazdaság tulajdonába került a kastély, a dolgozók számára alakítottak ki lakásokat falai között. A park ekkoriban megsemmisült, értékes növényanyagából szinte semmi nem maradt meg. A rendszerváltozás után magántulajdonba került az épület, új tulajdonosa a leromlott állagú kastélyt 2000–2001-ben teljesen helyreállította a Széchenyi Terv támogatásával. Napjainkban kastélyszálló működik az épületben, a pincében borozó található. A melléképületekben rádiómúzeumot alakítottak ki és konferenciatermet helyeztek el. A napjainkban 5,5 hektáros kastélyparkot teljesen újra kellett telepíteni.

DR. VIRÁG ZSOLT

Magyar Kastélylexikon - Magyarország kastélyai és kúriái
dr. Virág Zsolt, 2011.

Megosztás a Facebook-on Megosztás az iWiW-en Megosztás a Twitter-en